„…de hát annyi jó dolog történt veled!”
folyamatban lévő projekt
Miért van az, hogy a jó emlékekre kevésbé emlékezünk, mint a rosszakra? Projektemben erre keresem a választ olyan családi fényképeken keresztül, amelyeken én szerepelek, vagy amelyeket a múltban én készítettem, és amelyekhez jó emlékeim fűződnek, de idővel megfeledkezem róluk. Fényképek nézegetése nélkül mintha csak pixelek lennének az emlékek helyén. Azt viszont a mai napig élesen fel tudom idézni, hogy pl. milyen rémálmaim voltak hosszú évekig gyerekkoromban egy feldolgozatlan trauma után.
Néha azonban eszembe jut, hogy végülis sok jó dolog is volt az életemben, de ezek emlékei nagyon töredezettek. Amikor egy nyáron anyukám elhozta nekem a családi képeinket, azt mondta: nem nagyon érti, miért szorongok annyit, miért vagyok depressziós, mikor annyi jó dolog történt velem.
Ezeket a képeket dolgozom fel sorozatomban. Miközben vágom, hajtom, fűzöm őket, nemcsak manuális, de lelki munka is folyik. Egyre inkább rájövök, hogy önmagában vett tiszta, boldog emlék nem létezik. Minél hosszabb ideig van egy fénykép a kezeim között, minél többet dolgozom vele, annál inkább széttörik a képen rögzített pillanat jövője. Mert már ismerem a múltját. A boldog pillanatok lenyomatait, melyek emlékeimben pixelesek, de felidézve kitisztulnak, a negatív emlékek újra szétroncsolják.
Kétszeresen is fragmentált emlékek ezek.
2021-
